Vízhőmérséklet: 16 °C
EURO árfolyam: 284.60 Ft

Hírek

Újra indul a Flúgos Futam

2009. augusztus 15-én rendezték meg a Magyar Flúgos Futamot, amely sorozattá növi ki magát. Akkor a Fóti Gyermekvárost támogatta, közel 1.500.000 forint értékben sikerült ajándékokat adni a gyermekeknek, és élményekben gazdag napot nyújtania a Balaton fővárosában, Siófokon. A nagy sikeren felbuzdulva, 2009 szeptemberében, néhány lelkes fiatal komoly döntést hozott. Célul tűzték ki, hogy szakmai tapasztalataikat és kapcsolataikat bevetve, 2010 tavaszára a mókás rendezvény keretein belül, a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak egy mentőautót hoznak össze, mely Győr városában fog segíteni kicsiken és nagyokon egyaránt.


A rendezvény egyfajta figyelemfelkeltő akció is, melyből a szervezők szerint sosem elég. A baleset megelőzésre, a biztonságos közlekedésre, és a Föld védelmére fordít nagy hangot és figyelmet. Nem utolsó sorban azt szeretnék megmutatni, hogy mi minden valósítható meg, ha az emberek össze tudnak fogni.

A rendezvény autósoknak és motorosoknak egy 2 napos országjáró túra, amely 2010. március 27-én szombaton reggel 9 órakor indul Budapestről a Csillebérci Challengeland Kalandpályáról (1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21.). Már itt próbára teszik a résztvevők bátorságát és ügyességét.

Minden állomásponton különleges feladatok várnak a versenyzőkre, ezek megoldására pontszámot kapnak, 1-10-ig. Ezt követően kapják meg az úgynevezett itinert, melyben az útvonal terv szerepel. Az itinerben mindig a következő városra vonatkozó kulturális találós kérdés olvasható, ami alapján ki kell találni, hogy hol lehet Magyarország területén belül a következő állomáspont. Az itinernél a szervezők igyekeznek a lehető legbonyolultabb verseket megalkotni, és Magyarországon olyan helyekre elvinni a versenyzőket, amelyeket maguktól talán soha nem néznének meg. A verseny célja a pontszerzés, és nem a gyorsaság. A táv teljesíthető a szervezők által megadott idő alatt, ennek túllépése, illetve ki nem használása pontlevonással jár.

A versenyzőknek a sikeres tájékozódásban csak a kreativitásuk szabhat határt, hiszen minden segédeszköz engedélyezett (pl: GPS, laptop, tudakozó plusz, baráti telefonos segítség stb.)

Végső mentőövként a szervezőktől telefonos segítséget lehet kérni, de ez pontlevonást jelent a versenyző számára. A verseny különlegessége, hogy először rendezik meg 2 naposra. A futam szombat délután fog megérkezni Győr városába, ahol este fergeteges buli várja a beérkezőket, és minden kedves érdeklődőt. Vasárnap reggel újból indul a megpróbáltatás a versenyzők számára, majd egy kis pihenő után kora délután eredményhirdetés, ahol minden versenyző emléklapot kap, és átadják a támogatók által felajánlott díjakakat.

A szervezők elárulták, hogy már az augusztusi futamon gondolkodnak, és megpróbálnak a versenyzőknek minél izgalmasabb és élményekben gazdag futamot szervezni. Ha szimpatikusnak tartják kezdeményezésüket, akkor regisztráljanak a www.flugosfutam.com oldalon, és írják meg Önök szerint melyik alapítványnak kellene gyűjteni augusztusban!