Magyar Világtalálkozó - Balatonlellén

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Világtalálkozót. Az eseményre 2011. június 30. és július 3-a között Balatonlellén kerül sor. A világ minden részéről érkeznek majd a vendégek; várhatóan több tízezren vesznek majd részt a találkozón, amelyen a négy nap nyolc helyszínen több mint 100 programot tartanak. Lesznek konferenciák, előadások, koncertek, amelyek szorosan kapcsolódnak a Magyarok Világszépe választáshoz.
Utóbbi vetélkedő a szervezők szerint egészen más lesz, mint az utóbbi idők szépségversenyei, viszont a könnyűzenei előadók (Demjén Ferenc, Pataki Attila, Bikini, Kormorán, Keresztes Ildikó, Zséda, Király Viktor) fellépéseit beépítik a versenybe. Mindennek alapjait adja, hogy a könnyed programok mellett tudományos igényű rendezvényeket is tartanak az 5200 lakosú településen. A konferenciák közül érdemes kiemelni a Magyarságismereti konferenciát és a Magyarsághíd konferenciákat, amelyek a magyar-magyar kapcsolatok elmélyülését szolgálják majd. A külhoni magyarok bemutatkozására az akkorra kialakítandó úgynevezett Találka téren kerül sor. A számos szabadtéri program mellett az ott felállított több ezer nézőt befogadó sátorban is tartanak kulturális programokat. Mivel ekkor adja át hazánk Lengyelországnak az uniós elnökséghez kapcsolódó feladatokat, Európa-napokat is tartanak a magyar-lengyel barátság jegyében.

A tervüket másfél évtizede dédelgető szervezők egyik fontos gondolata, hogy rendezvényükkel a magyarság értékeit is közvetíteni tudják. Ennek tükrében foglalkoznak a találkozón a hungarikumokkal és más különlegességekkel. Érdekesség, hogy politikusok, politikai támogatások nem kapcsolódtak az eseményhez, de az ötletgazda, Tanka László szerint így meg tudják őrizni civil jellegüket, függetlenségüket. Az egyetlen olyan közéleti személyiség, aki közvetlenül köthető politikushoz, az Schmittné Markay Katalin. A köztársasági elnök felesége az egészségnap fővédnöki posztját vállalta el.

Az eseményt gründolók csoportja még a Magyarok Világszövetségével sem vette fel a kapcsolatot, pedig az a magyar-magyar társaság többféle világtalálkozót szervezett már. Joó Géza a találkozó egyik szóvivője kiemelte: 100 ember 10 hónapja csak ennek a rendezvénynek a sikerével foglalkozik. A végkifejlet ilyetén alakulásához hozzájárulhat az a tény is, hogy a MÁV Start 50 százalékos támogatást nyújt a teljesárú jegy vásárlásához