Megszépül a Balaton legnagyobb kikötője

Már a főszezonra elkészülnek a siófoki hajókikötő nagyszabású átalakításával. Közel ötven éve változatlan környezetben kötnek ki a hajók a siófoki kikötőben, ahol ma is a ´60-as évek hangulatát őrzik a padok, korlátok, kandeláberek. A Balaton 22 kikötőjét az elmúlt években folyamatosan korszerűsítette a tulajdonos Balatoni Hajózási Zrt, egyetlen hajóállomás maradt ki a sorból: a legnagyobb, legforgalmasabb, a siófoki. Ott most 300 millió forintos felújítási program kezdődik.
Horváth Gyula, a hajózási cég vezérigazgatója a beruházás részleteit ismertetve elmondta, a régi burkolatokat kicserélik, közműveket telepítenek, a várossal egyeztetve új utcabútorokat helyeznek el. Kicserélik a 100 éves víz alatti partvédő művet, a hullámtörő móló pedig egyedi megoldást kap. Öt rondellát építenek majd ide, ami egyedülálló az ilyen jellegű európai beruházások között. Ez építészetileg összhangban lesz a nagy strand arculatával, illetve a főtérrel.

A látványban megújult kikötő átadását júniusra, a partvédművét év végére tervezik Siófokon.