Siófok a top tízben a magyar üdülővárosok között

A Balaton főváros a negyedik legnépszerűbb turista célpont, a Magyar Tenger pedig magasan viszi a pálmát a belföldi pihenni vágyók népszerűségi listáján. A penzcentrum.hu a Magyar Turizmus Zrt és a KSH adatait felhasználva készítette el elemzését. Többnapos belföldi utazáson a megkérdezett magyar háztartások több mint 52%-a vett részt. Legnépszerűbb úti céljuk (44,5%) a Balaton volt. A második helyen a Budapest-Közép-Dunavidék (20,7%), a harmadikon Észak-Magyarország (19,3%) áll. A belföldi utazások jelentős része (41,2%) a július-augusztusi főszezonra esett, de a júniusi, illetve az őszi (szeptember-október) utazások aránya is magas volt.
Ha nyarlás, akkor Balaton!

A belföldi utazáson részt vevők motivációi közül a rokonok és ismerősök felkeresése volt a legfontosabb: az utazások 39,9%-ának ez volt a fő célja. A második legnépszerűbb motiváció a vízparti pihenés volt, a belföldi utazások 18,3%-a esetében. A harmadik legfontosabb motiváció a nyaraló felkeresése, és jelentős az egészségturizmus (gyógykezelés és wellness) és a városlátogatás szerepe is.

A főutazáson részt vevők 77,6% tervezi, hogy a felmérést követő három év során ismét ellátogat a belföldi főutazás helyszínére. A belföldi főutazásokkal, elsősorban a természeti környezettel és a vendégszeretettel a válaszadók elégedettek voltak. Összességében belföldi főutazásukat átlagosan 4,6-re osztályozták a megkérdezettek, 61,3% teljesen elégedettnek, 37,4% elégedettnek bizonyult.

Ezek a legnépszerűbb magyar városok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2010-ben - a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján - a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzérmet Hajdúszoboszló szerezte meg. A 4. és a 5. helyen Bük és Siófok foglaltak helyet. 2010-ben a tíz legnépszerűbb település közül Bük és Sopron esetében bővült a legnagyobb arányban a vendégforgalom, így mindkét város előrelépett a rangsorban.

2010-ben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Sopronban 17,8%-kal emelkedett, a külföldi és a belföldi kereslet itt hasonló arányban növekedett. Bük esetében a 25,1%-os növekedés döntően a belföldi kereslet emelkedésének köszönhető. Budapesten és Hévízen is egyaránt bővült a külföldi és a belföldi vendégforgalom, Hajdúszoboszlón és Zalakaroson a belföldieknek, Sárváron és Debrecenben a külföldieknek köszönhető a növekedés.

A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte. Az előzetes adatok szerint Bük és Gyula (ismét) bekerült az első tízbe, Zalakaros pedig két lépcsőfokot lépett feljebb. Hévíz, Balatonfüred és Eger megőrizte korábbi helyezését a rangsorban. A belföldi turizmus jelentőségét mutatja, hogy a tíz legnépszerűbb település közül Hajdúszoboszló, Sopron, Zalakaros és Siófok esetében a vendégéjszakák több mint hattizedét a hazai vendégek adták. A belföldi vendégéjszakák száma Bük (+58,8%), Sopron (+17,7%), Hajdúszoboszló (+14,4%), Gyula (+13,8%), Zalakaros (+10,4%) és Budapest esetében is jelentősen emelkedett.