Vízhőmérséklet: 16 °C
EURO árfolyam: 284.50 Ft

Hírek

[1] << Vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  Tovább >> [103]
Hétvégén rendezik meg - idén ismét - a jótékonysági balatoni bringatúrát, a szervezők ezúttal a balesetekben megsérült gyerekeknek gyűjtenek. A túrára várnak mindenkit, hiszen a táv letekerése egy közepes fizikai állapotú embernek nem okoz gondot. Már az indulás előtt körülbelül 600 ezer forint gyűlt össze az előzetes adományokból, de még várják a bringások és az adakozók felajánlásait. >>
Budapesten a margitszigeti uszodában zajlanak augusztus 9-től az úszó Európa-bajnokság versenyei, a hosszútávú , nyíltvízi versenyeket pedig Balatonfüreden 4-e és 8-a között, a Hotel Marina előtt kijelölt pályán rendezik majd. A füredi sajtótájékoztatón, amelyen a sportág vezetői mellett részt vettek a magyar versenyzők is, az Úszó Európa-bajnokság tiszteletére nyomott Budapest-Balatonfüred feliratú ezüst emlékéremmel ajándékozta meg a legjobbakat a Magyar Nemzeti Bank. >>
Ajtók levéve a fotózáshoz, biztonsági öv, mentőmellény, fejhallgató rendben. Felszállás! – adja ki a parancsot a kék-fehér csíkos rendőrségi helikopter parancsnoka, Habuda László alezredes. Másodpilótája Kecskés Szabolcs főtörzsőrmester, az utas pedig ezúttal lapunk fotóriportere. Botta András ezredessel, a Készenléti Rendőrség légirendészeti parancsnokával a kiliti repülőtér füvén maradunk. A Sonline.hu riportja: >>
Vegyél egy XXL méretű rágót, fújj belőle egy nagy lufit, másszál bele, de ha nem sikerül, akkor se keseredj el, mert a Balatonon az idei nyártól erre is van megoldás. Kreatív és innovatív szemléletű emberek kifejlesztették azt az óriási Bubble Gum-ot, amibe nemhogy a hiperaktív gyerekek, de még a napi mókuskerék taposásban el nem fáradt felnőttek is beleférnek. A kékhullám zászlóval kitüntetett balatonfenyvesi nagystrandon bárki kipróbálhatja az új nyári őrületet! >>
A balatoni háttértelepülések ingatlanpiaca nagyon megszenvedte az elmúlt éveket, állítják egybehangzóan a Napi Gazdaság által megkérdezett térségbeli ingatlanközvetítők. Szinte folyamatosan kerülnek piacra fillérekért, kényszerből kínált telkek. Arra is van példa, hogy a tulajdonos részletfizetési lehetőséget kínál a vevőnek, csak akadjon már komoly érdeklődő. >>
Szeptemberben érkezik Balatonfüredre a Collegium Hungaricum Berlin vándorkiállítása, amely a Német egység a Balatonnál címet viseli, és az egykori nyaralók visszaemlékezései alapján mutatja be a kelet-német, nyugat-német találkozások történetét. Speciális vetülete ennek az időszaknak a kommunista NDK hírhedt titkosszolgálatának (Stasi) balatoni tevékenysége, melynek magyarországi vonatkozásait Slachta Krisztina történész kutatta. A HETEK interjúja. >>
320 fok Siófokon
2010-08-02

Ha rossz idő van, akkor se unatkozzanak az emberek a Balatonon, ezt akarja Siófok. A régi kenyérgyárból például kulturális központot építenek. A központot a kenyér sütési hőfokáról nevezték el: 320 fok. >>
2010. augusztus 9. és 13. között, minden nap 14 órától 18 óráig szeretettel várjuk a hűsölni és olvasni vágyó érdeklődőket, régi és leendő olvasóinkat, az Újhelyi strandon! >>
Minden eddiginél többen vettek részt a balatonboglári Séta van! egészségügyi kampányon múlt hét végén, melynek során a rendszeres gyaloglásban, sétálásban rejlő pozitív élettani hatásokra igyekeztek felhívni a figyelmet. A sétakampányon a legnagyobb érdeklődés a Járóiskolát, illetve a mozgásszervi szűrést kísérte: az előbbin hatvanketten szereztek oklevelet az ősi, egészséges járástechnika elsajátításáról, míg az utóbbin közzel négyszázan vettek részt. A mostani Séta van! napon dőlt meg a sétanapok eddigi korrekordja is: a legidősebb résztvevő egy kilencvenkét éves néni volt, aki elmesélte, hogy hatvan éve sétál rendszeresen, napi több kilométert. >>
Ha az idő is úgy akarja a hétvégén megtartják a Balaton átúszást. A meteorológiai szolgálat, a szervezők és a balatoni vízirendészet közösen szombat délben döntenek arról, hogy megrendezik-e az átúszást. A tervezett időpont augusztus elseje, vasárnap. Ha a változékony időjárás miatt meghiúsul a hétvégi időpont, akkor idén elmarad a Balaton átúszás. >>
[1] << Vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  Tovább >> [103]